A lavinaomlás a 17 halálos áldozaton kívül 17 katonát sebesített meg. Az indiai hadsereg szóvivője szerint a hózuhatag áldozatai a Magashegyi Harcászati Iskola katonái. Az intézményben egyébként összesen 450 katona állomásozik.
A hatalmas mennyiségű hó a katonai iskola legfőbb épületében nem tett kárt. Az intézményhez tartozó négy kiképzőtábor egyikét azonban teljesen betemette a hógörgeteg. A lavina az indiai Kasmír turisztikai minisztere szerint jóval a népszerű síközpont, Gulmarg sípályái felett zúdult le. Így a tárcavezető szerint síelőket nem ért baj.
Gulmarg nemzetközi hírű sípályái 2700 méteres magasságban, Kasmír indiai ellenőrzésű területének fővárosától, Szrinágártól 50 kilométerre találhatóak. Az India és a szomszédos Pakisztán közt megosztott Kasmír uralmáért a két állam 1947 óta három háborút is vívott. A harcokban a hivatalos adatok szerint több mint 47 ezren haltak meg, de emberi jogi csoportok szerint ennek akár kétszerese is lehet az áldozatok valós száma. A két ázsiai atomhatalmat Kasmírban az ENSZ-katonák által megfigyelt Ellenőrzési Vonal választja el egymástól.
Forrás: AFP/Független Hírügynökség